"Mozart Requiem. Egy nő szűzies fehér ruhában térdel, háttal a nézőknek. Imádkozik, hosszasan, ártatlanul.
Egyszer csak a zene átvált egy csontig hatoló, kemény, de mégis érzelmekkel teli rock és blues elegyébe, ami Tom Waits érces hangján szólal meg. A nő feláll, felénk fordul, táncol.
Próbál kitörni valamiből, a testéből, a lelkéből, önmagából. Görcsöl, erőlködik, szögletes mozdulatokkal küzd. Egy harcot látunk, egy nem könnyű harcot, amit a nő saját gátlásaival, korlátaival, szemérmességével vív meg.
S végül győz, sikerül kiszabadítania valódi énjét. Miközben ismét Mozartot halljuk, a nő eltűnik. Pár másodperc múlva nem ő jön elő a paraván mögül, hanem Anna, aki levetkőzte a gátlásokat és mer igazi, valódi, szemérmetlen nő lenni. Aki meri megmutatni magát fekete kombinéban, de akár a nélkül is. Ahogy azok a nők is, akik Drávucz Judit képein láthatók.
Nem azért teszik, mert magamutogatók. Azért teszik,
mert merik.
Mert egy nőnek merni kell megmutatnia saját szépségét, szemérmetlenül.
Anna és Judit egy lehetőséget kínál. Most rajtunk a sor.
Merjünk hát!"
(Képek: Kuszi)
