Amikor délután leértem, Anna fogadott mosolyogva, én meglepetésemben no meg a pince hangulatvilágítása miatt alig ismertem meg. Pedig csak gyönyörű színe lett a kéthetes utazás során.
Anna és Krisztián hazajött tehát Spanyolországból, de ez külön bejegyzést érdemel!
Sorra érkeznek a többiek és teszik azt, amihez kedvük van. Andi énekel, Krisztián, Viktor és Dominique gitározik. Ez igazi örömzene.A fiúk próbálgatják a gitárokat, egymást nézve „leveszik“ a dallamokat vagy ellesik a fogásokat és pillanatok alatt készen állnak arra, hogy együtt eljátszanak egy új dalt. Ez a Peña lényege.
Időnként valaki belép a terembe és egy vidám „Alé!“ kiáltással ő is hozzájárul a hangulathoz.A srácok néha gitárt cserélnek, vagy éppen fordítva tartva azt játszanak rajta.
Taco kutyus ugat, rohangál, labdázik, mint egy kis őrült, s felugrál a fotelekbe.
Én meg csak írok, lázasan próbálom papírra vetni mindazt, amit a hely hangulata életre kelt bennem.
Andi egy üres ásványvizes palackkal a térdén üti a ritmust, majd átvált csörgőre.
A zene egyre hangosabbá és gyorsabbá válik, a tollam is felgyorsul, mintha a boldogság, vidámság és öröm kottáját írná.Közben folynak megbeszélések a Peña jövőbeli programjairól. Dia, Andi és Anna közt, felváltva.
Elered az eső, pár csepp a pince ablakából a vállamra esik. Villámlás, dörgés, szűnni nem akaró vihar, szinte monszun.
Itt ragadtunk.
Bezárjuk a pince bejáratát, az ablakokat. Még mindig villámlik, de a dörgés szerencsére egyre messzebbről jön.
Aztán elmúlik teljesen, ám a hangulatunk nem hagy alább, sőt. Most már spanyolul énekelünk, a kedvenc dalom is elhangzik, Viktornak ez ma nagyon megy.
Annyi dal szorult még a hangszerekbe, hogy akár hajnalig maradhatnánk. Majd talán egy másik este. Most szép lassan összepakol mindenki és hazamegyünk pihenni egy kicsit.
Ez persze akármelyik napon megtörténhet a Peñaban.
(a képek saját készítésűek, néha telefont használtam, elnézést a minőségért).
Tóth Zsuzsa
